Végső soron zsebre tehetett egy elismerést Jessica Simpson húgocskája, pedig még csak nem is jár együtt a dicséret elkövetőjével. Pete Wentz, a The Fall Out Boy egyik oszlopos tagja cáfolta a pletykát, hogy Ashlee Simpsonnal járna, pedig mostanában több ízben is együtt látták a fiatalokat, és nem úgy tűntek, mint akik közömbösek lennének egymás iránt. Went és Simpson állítólag alig akarták elengedni egymás kezét. Mindez azonban nem tartozik a világra, legalább is Wentz így gondolhatja azok alapján, amit a Rolling Stones-nak nyilatkozott. Igaz, az interjúból inkább valami más sült ki. "Lehet, hogy egy másik univerzumban szenvedélyes párost alkothatnánk, de nem az itteniben. Nos, én vonzódom a kreatív emberekhez és a kisiklott életű lelkekhez, és azt kell mondjam, Los Angeles-ben egyikből sincsen hiány"- fogalmazott Wentz a Rolling Stones-nak.
|