• Ülni egy csendes szobában,
• s várni valakire, aki nem jön többé.
• Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
• s otthagyni szíved örökké.
• Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
• könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
• Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
• csalódott szívvel, mindig csak remélni.
• Megalázva írni könyörgő levelet,
• sirdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
• Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
• rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
• Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
• mással látni őt, nem vissza fordulni.
• Kacagni boldogan, hazug lemondással,
• otthon leborulni, könnyes csalódással.
• Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
• imádkozni azért, hogy Ö meg nem tudja mi is az a bánat.

• Viktor Hugo:
• A rózsa és a sír
• Kérdi a rózsát a sírbolt:
• - Harmat sír rád s ím e titkolt
• könnyeket hová teszed?
• És ez így felel a sírnak:
• - Vermed mélyén holtak sírnak
• a testüket hová teszed?
• S válaszol a rózsa:-Szálló
• illat lesz belőle, illó
• ámbra s mézes illatár.
• S válaszol a sír:-A testek
• bennem mind angyallá lesznek
• s vermemből mind égre száll!

• Dante Aligééri: Volt egyszer egy szerelem
• Elmentél tőlem kedvesem,
• S én hagytam, menj csak el.
• Hiába lett volna minden
• Ki menni akar hagyni kell.
• Mosolygott hozzá két szemem
• De mögé már senki nem néz.
• Játszani a közömbös embert
• Most látom milyen nehéz.
• Ha most valaki megkérdezné
• tőlem, mit jelentesz nekem,
• Büszkeségemben azt felelném
• Semmit, csak egy elmúlt szerelem.
• Elmegyünk egymás mellett
• A két szemed rám nevet
• Kacagva köszönök én is
• De a hangom egy kicsit megremeg.
• Mosolygok az utca sarkáig
• De aztán ahogy befordulok
• Fáradtan szememhez nyúlok
• És egy könnycseppet szétmorzsolok.

• "Menj és ne érints, kérve kérlek,
• És meg ne csókold ajkamat!
• Lángajkat csókolsz: félve félek,
• Hogy lángja a szívedbe csap..."
• /Komjáthy Jenő/

• Nem mondom hogy szeretlek,
• Mi haszna mondanám?
• Te szómra nem hajolnál
• S csak búmat toldanám.
• Nem mondom mint szeretlek,
• Hol lelnék arra szót?
• Nem érez aki érez
• Szavakkal mondhatót.
• Nem mondom e kebelben
• Mi mély a fájdalom;
• Az ilyen fájdalomnak
• Legjobb a sírhalom.
• /Vörösmarty/

• Miért nem öltél meg szemeddel,
• Midőn ez is terajtad állt?
• Miért nem dúltad szívemet fel,
• S nem adtál énnekem halált?
• Ölelő puha karjaidban
• Kimúlnom miért nem lehetett!
• Midőn szerelmes csókod ittam,
• Miért nem szívtad ki lelkemet?...
• Szívem' miért nem tépted ki bátran,
• Midőn zokogva rád borult!...
• Nem vergődném most itt a sárban,
• És nem volnék ily nyomorult !
• /Reviczky Gyula/

"Utolért a végzetem. A rabja vagyok. Rabja a saját lelkiismeretemnek. Örökké éget a szeretett lány iránti vágy. Velem mindig veszélyben van - veszélyben azoktól, akik ellen harcolok. Nélküle magányosan járom az utam. Az én történetem mindig az ő elvesztéséről szól… és mindennap felteszem magamnak a kérdést, hogy még meddig fogom bírni a magányt?"

Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek...

Az ember nem akkor hal meg, amikor örökre lecsukja a szemét, hanem akkor, amikor elveszíti élete értelmét

• Ha erre jársz
• és sírni látsz,
• ne mondj semmit,
• hisz nem tudod mi bánt.
• Ha földön fekszem
• s Te rám találsz,
• ne mondj semmit,
• nem tudud mi fáj.
• Ha szárnyszegetten
• melletted zuhanok alá,
• ne mondj semmit,
• csak menj tovább.
• Ha szívedbe nézel
• és megtalálsz,
• ne mondj semmit,
• várj reám.

• “Egyszerre minden oly természetes,
• Megbénító, ujjongó félelem.
• Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les.
• Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem.
• Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
• A szél megint hűlő szívébe fúj.
• Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
• És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.”
• (Vas I.: A hang)

• Ha bánat dúlja lelkedet,
• Ha szíved sajogva ég,
• Ne mondd el senkinek
• nehogy gúnyolva légy.
• Ne lásson át a folyókon
• a kíváncsi tömeg.
• Mosoly lebegjen ajkadon,
• Ha vérzik is szíved.”

• “Miért van az, hogy mindig azt imádjuk, aki hűtlen, aki mást szeret?
• Miért van az,hogy szívrepesve várjuk, pedig tudjuk, hogy rajtunk csak nevet?
• Miért van az, hogy titkon könnyet ejtünk, ha a múlt emléke énekel?
• Bár találhat szebbet-jobbat lelkünk, azt az egyet nem feledjük el.”
• (Reviczky)

• “Ki nem szenvedett, az félig élt,
• Ki nem csalódott, az nem remélt,
• Ki nem sírt, az kacagni sem tudott,
• Ki mindenkiben bízott, az nem gondolkodott!”

• “Elválunk most már. Te is elmégy, én is.
• Hogy összefonódott a mi sorsunk mégis.
• Engem egy halvány arc űz messze, mesze
• S neked másutt is én jutok eszedbe...
• Elváltunk most már, te is elmégy, én is,
• Felednél mindent, s emlékezel mégis....!
• (Ady E.: Elválunk)

A félelem fájdalmat kelt. A fájdalom szenvedést, a szenvedés kéjt, a kéj örömet, az öröm kedvet, a kedv bátorságot, a bátorság tudást, a tudás felismerést, a felismerés félelmet.

Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd. (Gabriel García Márquez)

Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént. (Gabriel García Márquez)

Miért van az, ha szeretünk valakit vagy nem örökké szeretjük vagy pedig , hogy nem egyszerre szeretjük egymást és nem egyszerre ér véget a szerelmünk???

"Utoljára látni őt csak erősebbé tesz, hogy tedd, amit tenned kell."

• "In risum pronis fluitant cito lumina fletu."
• "Az, ki hamar nevetésre fakad, meghatva hamar sír."

• "Animus magnus non curat iniurias."
• "A nagy lélek nem törődik az őt ért sérelmekkel."

• " Őrizz és védj fehérlő fájdalom, s te hószín öntudat, maradj velem.
• Tiszta szavam sose kormozza be, a barna füsttel égő félelem."

• ,,Oly furcsák vagyunk mi emberek,
• Az egyik szemünk sír, a másik nevet,
• Egymásról azt hisszük boldog talán,
• S irigykedünk egy-egy vidám szaván.
• És nem vesszük, ó dehogy vesszünk észre,
• Hogy könnyek égnek csillogó szemébe."

" Nem egyszer halunk meg. Ahányszor meghal valaki, akit szeretünk, mi is vele halunk." / Bettina három élete - Bettina Brentano-Arnim/

"Csak esik és esik. Amióta elmentél nem kelt fel a nap. "

"Hirtelen megnyílt a sötét, éjszaki ég, és kidobott téged a mennyország, csak nem az én karjaimba estél."

"Az ember nem akkor hal meg,amikor örökre lecsukja a szemét, hanem akkor,amikor elveszíti élete értelmét. "

• semmit várok, nevetek s hull a könyem,
• reménytelenség a remény előttem,
• erős vagyok, de gyönge és erőtlen,
• engem mindenki megölel s megöl.

" Kisírt lelkem rabja én vagyok."

" Égő virágba folytom bánatom, mit belém véstél az éjjel…"

"Az idő minden sebet begyógyít, de nem végez plasztikai műtétet!"

"A sírás megtisztítja a csalódás tavaszát!"

bátorság lényege nem az, hogy a szívednek nem szabad remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudniuk a remegéséről.

Az emberi szív csak úgy tágulhat magánál nagyobbra, ha közben meghasad.

Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek.

Sebzett szív csak sebezhet.

Elmegyünk innen. Nem tudjuk merre. Beszélnünk sem kell. (Ann Brashares)

A boldogság olyan, mint egy fotó negatívja, pillanatnyi. /Michel Amelin/

Sosem szabad eltúlozni, hogy másoknak mennyire vagyunk fontosak. /Michel Amelin/

"A magány az, mikor belenézel a tükörbe és a semmi néz vissza rád."

Akit feledni akarunk, arra gondolunk /La Bruyére/

"Az a legszegényebb ember a világon, kinek nincs senkije, akinek adni tudna."

“Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.” (Anatole France)

“Szenvedély nélkül az ember csak lappangó erő, csak lehetőség, akárcsak a kavics, amely kalapácsütésre vár ahhoz, hogy szikrát hányjon.” (Amiel)

• Boldogság az élet egyetlen értelme,
• ha nincs boldogság,
• a lét ostoba és keserves kaland.
• Santayana

• Nem tudom, mi voltam eddig,
• Ámde azt sem, mi leszek;
• Tőled függ, hogy sötét árnyék
• Vagy fényes sugár legyek.
• Petőfi Sándor

“Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.” (Anakreon)

Ahelyett, hogy engednénk, hogy érzelmeink magukkal ragadjanak és kelepcébe csaljanak, hagyjuk, hadd tűnjenek el, mint az ujjunkkal vízbe írt betűk. (Dilgo Khyentsé Rinpoché)

Mint a méhek a fullánkjukat, úgy a kicsapongó életet élők is hátrahagynak magukból minden találkozás után valamit, ami fájdalmat okoz. (Cyril Connolly)

Az emberek imádnak valakitől várni valamit. Ennél csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni az illetőben. (Moldova György)

Lehet, hogy valaki bolondnak tűnik, pedig nem az. Talán csak gondosan óvja bölcsességét. (Zengecu)

Bánatát nem felejti el; de szívét nem fogja beárnyékolni, és attól csak gyarapodik a bölcsessége. (A Gyűrűk Ura)

A színek a fény tettei – tettei és szenvedései (Goethe)

Nem vész el innen semmi, semmi / Csak ami nem bírt megszületni (Vajda János)

Lenni annyi, mint szenvedni. Aki e tudás alól kibújik, a valóság elől való végtelen menekülésben elveszett. (A Waldstein szonáta)

Fájdalmas érzéseink fenyegetésében élünk: harag, vágy, gőg, féltékenység és a többi. Mindig készen kell lennünk arra, hogy a megfelelő fegyverrel szembeszálljunk velük. Az igazi hívőt örök éberségéről ismerjük fel. (Dilgo Khyentsé Rinpoché)

Az élet dolgait két részre osztom: rettenetesre és kibírhatatlanra. (Woody Allen)

“Vakként éltem eddigi életem, körülvett, behálózott, gyötört a félelem”

“Ők azt mondják: Őrületbe estél Őmiatta. Én azt mondom: Az életet csak a bolondok ismerik!”

"Az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remény amiben csalódott"